Saláta

Waldorf saláta

Hozzávalók 6 személyre:

1 fej zeller
4 alma
2 sárgarépa
2 marék dió
3 evőkanál majonéz
két evőkanál joghurt
kevéske bors
citromlé

Elkészítése: A zellert, az almát és a répát pucold meg, majd a zöldségeket reszeld le, vagy vágd nagyon vékony gyufaszálakra. Az almát is reszeld le, és locsold meg egy kevés citromlével. A diót egy nagyobb késsel vágd durvára, majd az egészet forgasd össze. A majonézt keverd el a joghurttal meg némi frissen őrölt borssal, és ezzel az öntettel tálald a salátát. Roston sült pulykamell mellé ideális!

VICCEK

Elemi iskola, 1915:
A gazda elad egy zsák krumplit 6 koronáért. A termelési költség 4 korona. Számold ki a gazda hasznát!

Általános iskola, 1950:
A gazda a TSZCS-nek beszolgáltat egy zsák burgonyát 10.- Ft-ért. A termelési költség 8 Ft 50 fillér. Mennyi a gazda haszna az egy zsák burgonyán?

Általános iskola, 1980:
Az ABC-ben kapható egy zsák burgonya 21.- Ft-ért. Ennek az előállítási költsége 18 Ft 70 fillér. Számold ki, mennyi a szocialista állam haszna egy zsák burgonyán!

Általános iskola, 2006:
Egy agrárközgazdász elad egy adott halmaz subterrain solanum tuberosumot egy adott halmaz pénzért (=G). G számossága 50. A G=g elemei számára g=G azonosság érvényes. A termelési költségek (=H) halmaza 10 elemmel kisebb számosság, mint a G halmaza. Számítsa ki a H halmaz, mint a G részhalmazának a képét, és adja meg az X megoldási halmazt a következő kérdéshez: Mekkora a nyereséghalmaz számossága? Számológép használata nem megengedett!

Waldorf-iskola, 2006:
Rajzolj le egy zsák krumplit, és énekelj hozzá egy dalt!

Nemzetközi iskola, USA, 2006:
Egy farmer elad egy zsák krumplit 50 dollárért, az előállítási költség 40 dollár, ebből következően a nyereség 10 dollár. Húzd alá a “krumpli” szót, és legalább 15, más kultúrkörből származó iskolatársaddal beszélgess róla! Fegyver használata nem megengedett!

Solymári emlékiratban találtam

Waldorf Alapítvány létrehozása
1988. elején felkeresett hivatalomban Anett Stroteich óvónő, aki tört magyarsággal bemutatkozott, előadta, hogy mint németországi óvónőt bízták meg azzal, hogy Magyarországon alakítsa meg és indítsa be a Waldorf rendszerű óvodai oktatást. Mivel nem volt a hivatalban Bogdán Istvánné tanácselnök, megkért, hogy jelöljek meg egy időpontot, amikor egy küldöttséget fogadni tudunk ilyen ügyben.

A megjelölt időben újból megjelent dr. Vekerdi Tamás pszihologus, a Vitális Életvédők Egyesülete képviseletében, Makovetz Imre országos hírű építész, és a 28. Sz. Jogtanácsosi Munkaközösség képviselője, valamint Dr. Jakab Tibor orvos pszihologus solymári lakos társaságában és előadták, hogy Solymár községben a Kossuth Lajos utca közepén lévő volt Sólyom Mátyás féle házat óvoda céljára meg kívánják vásárolni és ott egy Waldorf rendszerű kísérleti óvodát létrehozni. Elmondták, hogy a Waldorf oktatási rendszernek nyugaton már több évtizedes sikeres múltja van, amelynek lényege, hogy a tanulókban azt a képességet fejleszti ki a legelőnyösebben, amihez azoknak kedvűk van. Ennek hatása ma már lemérhető, mert Németországban a jelenlegi sikeres fiatal nemzedék zöme a Waldorf oktatás részese volt. Dr. Jakab Tibor kifejtette, hogy Solymárt alkalmasnak tartja arra, hogy itt az első ilyen rendszerű óvoda létrejöjjön, tekintettel Budapest közelségére, ahonnan jelentős anyagi támogatást kapnak. A Waldorf rendszer lényege hogy a tanulók, mint óvodások kezdik ezt az oktatási formát, majd 13 osztályon át elvégzik az általános iskolát, utána érettségi vizsgát tesznek, ami felsősokú képesítés megszerzésére ad alapot.

A jelenlegi óvodának a helyisége tulajdonképpen csak egy csoport indításához elegendő, de a rendszer fejlesztéséhez alapítványt kívánnak létrehozni, mely először Solymár egy megfelelő területén felépítené az ország első ilyen óvodáját, amit majd három év után az első iskola építése követne.

Kérésük az volt, hogy a községi tanács támogassa ezt az elképzelést és egyelőre az óvoda elhelyezése céljára, biztosítson megfelelő területet. Makovetz Imre építész vállalta, hogy az általa vezetett MAKONA tervező Intézet teljesen ingyen elkészíti az óvoda terveit, majd később az iskola terveit is.

Ha a község megfelelő telket tud adni az építkezéshez, a szükséges költséget alapítványi úton fogják biztosítani, melyben az első óvodás gyermekek szüleit is be kívánják vonni.

A kérelmen elgondolkodva felmerült bennem az a régóta folyó országos vita, hogy a jelenlegi egyféle állami oktatási rendszer mellett. többfajta rendszert kellene Magyarországon is bevezetni, más országok példájához hasonlóan.

A rendezési tervünkben ilyen alsó fokú óvoda és iskola céljára tartottuk vissza a Panoráma utca elején lévő 5 állami telket, amit már régen meg kívántak vásárolni lakásépítés céljára, de azt nem adtuk el, mert a község vezetése részéről ezt a területet alkalmasnak tartottuk óvoda céljára, mert egy később kialakuló harmadik község-központban van. Mi lenne, ha ezt a telket erre a célra az alapítványnak adnánk, hogy azon a saját pénzén egy megfelelő oktatási intézményt építsen. Vagy sikerül a kísérlet és akkor Solymár volt ebben az ügyben az országos élenjáró, vagy nem sikerül az új oktatási forma, ebben az esetben is az épület Solymáron maradna, és alkalmas lenne a hagyományos oktatási formák szerinti felhasználásra. E gondolataimat megosztottam Bogdán Istvánné ta nácselnöknővel, aki egyetértett vele.

Felajánlottuk - a közeljövőben ülésező tanácsülés jóváhagyásától függően - a részben közművesített területnek az alapítvány céljára való átadását, azzal a feltétellel, hogy a jövőben, ha az építésben közreműködő szülök gyermekei az óvodából kikerülnek, az új felvételeknél, egyenlő feltételek esetén, a solymári gyermekek felvételét kell előnyben részesíteni.

A községrendezési tervet megmutattam Mako-vetz Imre építésznek, említettem a terület lejtős fekvését, a Magas útról való előnytelen megközelítési lehetőségét, a kőzművesítettséget. Víz és villanyvezeték van. A csatorna végpontja mintegy 200 méterre található, ezt meg kellene építeni, a hozzávezető utat aszfaltozni. Gázvezeték építése a távlati tervekben szerepel. Ő a területet alkalmasnak tartotta az építés céljára és az ajánlatot elfogadásra javasolta.

Miután a rövid idő múlva esedékesé vált tanácsülésen a tervet előterjesztettem, egy pedagógus, Marlokné Cservenyi Magdolna a javaslatot nagyon jónak tartotta. Külföldi tanulmányutak, és egyéb forrásokból ismeri a Waldorf pedagógiai módszereket, amiket jónak tart és nem utolsó szempont, hogy ennek az alternatív oktatási rendszer bevezetésének Solymár lehetne a bölcsője. Ezután a tanácsülés a javaslatot elfogadta és hozzájárult a területnek, az említett feltételek mellett a Waldorf alapítvány részére való átadására.

Az ígéretének megfelelően a MAKONA Tervező Intézet rövidesen elkészítette az óvoda tervét és annak az építkezéséhez hozzákezdtek, ami 1989. év végefelé készült el. Ugyancsak elkészült az alapítvány alapítói oklevele, ami 1989-ben került jóváhagyásra. Az alapítói okiratnak csak a lényegét szeretném leírni:

“/…/Az alapítvány neve: “Török Sándor” Waldorf pedagógiai alapítvány. 1075. Bpest. Rumbah S. u. 15.

Alapító tagok: Solymári Tanács Végrehajtó Bizottsága, Solymár.

- Vitális Életvédők Egyesülete, Budapest. I. Róka u.

- MAKONA Tervező Kisszövetkezet, Budapest. VII. Rumbah S. u. 15.

- 28. sz. Jogtanácsosi Munkaközösség, Budapest. XII. Ugocsa u. 6 / b.

Az alapítók, a magyar oktatás- és nevelésügy jobbításának elodázhatatlan szükségességét belátva a személyiség, a testi, lelki és szellemi képességek és készségek szabad fejlesztése, az ifjúság általános műveltségének emelése, a humanista szellemiség és az igazi hazafiasság kibontakoztatása érdekében, az egyetemes kultúra szellemi és erkölcsi értékrendjére tekintve, arra az elhatározásra jutottak, hogy alapítványt létesítenek egy Waldorf pedagógiai rendszerű iskola és óvoda létrehozásának és működtetésének elősegítésére, mint tartós közérdekű célra. /…/

Az alapítvány közvetlen célja a magyar oktatás- és nevelésügy megújulásához való közvetlen hozzájárulás, egy helyi kezdeményezés alapján felépítendő, Waldorf pedagógiai rendszerű iskola és óvoda működtetésének támogatása.

• Az óvoda az iskoláskor előtti három évben a gyermekeket életkorilag heterogén csoport szervezve működik.

• Az iskola:

• kísérleti, 12+1 évfolyamos, egységes, általános - középiskolát is magában foglaló - képességfejlesztő iskola;- a Waldorf pedagógia eredeti célkitűzése szerint a proletáriátus gyermekeinek heterogén közegben esély egyenlőséget, biztosit;

- általános képzést és többes orientációjú szakmai (ipari, mezőgazdasági, humán jellegű stb.) alapképzést nyújt;

- egyenlő súlyt helyez a testi, lelki és szellemi készségek és képességek kifejlesztésére;

- orvosi, antropológiai, szociológiai, pszichológiai és pedagógiai szakismeretek alapján a gyermek valós szükségleteihez igazodó, ezeket felismerő oktatási rendszer szerint működik;

Az oktatásról szóló 1985. Évi I. Tv. 14.§ /2/-/4/ bekezdései és a 24.§ rendelkezései. valamint a Művelődési Miniszterhelyettes 26122 / 1988. VIII. számú engedélyező leirata alapján fejti ki működését; az iskolát megilletik mindazon jogok és terhelik mindazon kötelezettségek, amelyek az oktatási törvény alapján a magyar iskolarendszer bármely iskolájára vonatkoznak /…/.

AZ ALAPÍTVÁNY VAGYONA.

1./ Az alapítvány a jelen okiratban meghatározott célok megvalósítása érdekében önállóan gazdálkodik.

2./ Az alapítvány induló vagyona:

Solymári Tanács VB. 4.100.000,- Ft értékű ingatlanadomány,

Vitális Életvédők Egyesülete 200,000,- Ft készpénz,

MAKONA Tervező Kisszövetkezet 5,300.000,- Ft értékű tervezési munka.

28. sz. Jogtanácsosi Munkaközösség 350.000,- Ft értékű jogi és jogi képviselteti munka /…/.”

Az óvoda megépülte után az ország minden területéről jöttek a művelődésügy szakemberei tapasztalatcserére, az itteni oktatási rendszer megtekintésére, s ma már az ország több helyén létesítettek ilyen intézményeket.

Amikor az első óvodások az iskolába kerültek, átmenetileg a József Attila u. 41. számú községi tulajdonban lévő épületben biztosítottak részükre szükség tantermet.

Amikor az eredeti elképzelés szerint az alapítvány Solymáron meg akarta építeni az iskola épületét, az önkormányzat nem adta meg a lehetőséget, s így a solymári óvodából kikerült gyerekek Pesthidegkutra jártak iskolába, ahol a Waldorf alapítvány részére megfelelő iskolaépületet adtak.

Később az Önkormányzat mégis eladta az alapítványnak a József Attila u. 41 számú épületet, ahol tanárképző iskolát létesítettek. Az alapítvány ugyancsak megvette a solymári Vegyes KTSZ megszüntetése után a solymári József Attila utca 26 szám alatti központi épületét, ahol kialakították a Waldorf alapítvány FÉSZEK iskoláját

Ennek az épületnek a teljes felújítását és átalakítását, jóformán az odajáró diákok szülei, ingyenes társadalmi munkában végezték el.

Ki is Ő

Hogy ki is Ráduly Éva ?

Pedagógus szülők gyermekeként született Székelyföldön.
a Csíkszeredai Márton Áron Gimnázium után hosszú útkeresés, házasság , gyereknevelés
következett, míg találkozott a Waldorf pedagógiával és Rudolf Steiner antropozófiájával.
15 éve foglalkozik gyerekekkel Waldorf Óvónőként és a felnőttek segítőjeként.
Saját lányától és a sok-sok óvodás gyerektől tanul és nevelődik nap mint nap.
Életfeladatának tekinti a gyermeknevelés során szerzett tapasztalatok átadását, segíteni a népi hagyományaink , ünnepeink megélését a családban.

Ezt olvastam róla a könyve utolsó lapján .

Hogy számomra ki Ő ?

a legjobb ,legalkalmasabb ember aki a gyermekeimet "nevelheti" !!!

Steiner elmélet

Rudolf Steiner viszonylag nagy, hétéves korszakokra bontva tárgyalta az emberi élet menetét. Ezeken a hétéveken belül természetesen vannak rövidebb, nagyon fontos szakaszok, főleg az első 21 évben. Nézzük azonban először a nagy szakaszokat.


0-------7-------14-------21-------28-------35-------42-------49-------56-------63

Az első hét életévében az ember elsősorban utánzó lény, mégpedig kiszolgáltatottan utánzó. Annyira szorosan össze van kötve a környezetével, hogy ami a környezetében lejátszódik, az benne is megtörténik. Bizonyára mindenki tapasztalta már, hogy egy kisgyereket nem lehet becsapni: ha szomorúak vagyunk, de mosolyogva lépünk oda hozzá, biztos, hogy sírni kezd, vagy, ha már tud beszélni, megkérdezi, hogy mi a baj. Azt is fontos tudni, hogy a kisgyermek szervei képlékenyek, működésük pedig még nem alakult ki teljesen; aszerint fog alakulni, hogy milyen ingerek érik a környezetből. Egy példa: nem-Waldorf-pedagógiai kutatások jutottak el az „intelligens magzat” fogalmához, ami itt elsősorban érzelmi intelligenciát jelent, tehát azt, hogy a külvilág ingereire a gyermek már pocaklakó korában is örömmel, vagy elutasítással, esetleg félelemmel reagál. A hallás például már a húsz hetes magzat esetében is aktív, és koncertlátogató kismamák beszámoltak arról, hogy kisbabájuk milyen mozgással válaszolt az őt ért hangingerekre. Mozart és Bach harmonikus, nyugodt mozdulatokat váltott ki belőlük, a rockzene ellen erőteljes rugdalózással tiltakoztak – de persze nem volt módjuk kikapcsolni az erősítőt. A megszületés után még inkább módunk van figyelni arra, hogy a gyermekhez ne érjenek túl erős ingerek, egyszerűen annak érdekében, hogy a szívverése, a légzése minél hamarabb tudjon harmonizálódni, az idegrendszere pedig minél nyugodtabban tudjon fejlődni. Az utánzás természetesen nem csak a fizikai, hanem a lelki-szellemi ingerek területén is működik. Az újszülött szobájába lépve mindenki érzi, hogy ez a gyermek egy másfajta világból érkezett hozzánk. Belépve a felnőttek elcsendesülnek, és mosolyogni kezdenek. Ez egy jel. Annak a jele, hogy abban a világban, ahonnan a gyermek lénye érkezett, tisztaság van, lelki-szellemi értelemben véve is, tehát nincs hazugság, harag, semmiféle negatív érzelem. Erre a burokra még sokáig szüksége van a gyermeknek egészséges fejlődése érdekében. Ezen a burkon belül teszi meg a kisgyermek igen rövid idő alatt a három legfontosabb emberi lépést: megtanul járni, beszélni és gondolkodni. Ezen idő alatt pedig egyszer csak azt mondja magára, hogy: én. Nagyjából ez az első három évet átfogó ív. Az „én”-mondással jár együtt a „nem”-mondás és a bizonyos dackorszak – de miért? Mert bár a kisgyerek továbbra is össze van kötve a világgal, mégis, ez a szoros kötelék elkezdett felfesleni abban a pillanatban, amikor „én”-t mondott magára. Az „én” mindig egyedül van. Radnóti így írt erről:
„Én én vagyok magamnak.
Neked én te vagyok.”
Egyszóval ettől a pillanattól kezdve a világ elkezd bonyolultabbá válni a kisgyermek számára. A szülők ennek tudatában empátiával és türelemmel fordulhatnak még hisztiző gyermekük felé is, (ami természetesen nem azt jelenti, hogy a gyerek „kihisztizheti” magának, amit akar), és így károsodás nélkül esik át ezen a perióduson. Három és fél éves kora körül a gyermek annyira megerősödik, hogy elválhat a szülői ház biztonságától annyi időre, amennyit egészségesen az óvodában tölthet: azaz egy fél napra.
A Waldorf-óvoda, illetve a Waldorf-óvónő sok mindenre ügyel. Például arra, hogy egy nagyon pontos napi, illetve heti ritmust éljen meg a gyerekekkel. Ez a pontosság a tennivalók egymásutánjából fakad, semmi köze sincs a külsődleges fegyelemhez. Az óvodában a gyerek csupa olyan tevékenységet lát az óvónőtől, amelyet érdemes utánozni, akár festésről, akár cipósütésről, akár babakészítésről, vagy éppen fonalgombolyításról van szó. Az óvodások vegyes életkori csoportban élnek együtt; az egész olyan, mint egy nagy család, amelyben az édesanya figyelme, és értelmes, lényege szerint utánozható cselekvéssora tölti ki, strukturálja a napot. Az utánzás és az egészséges ritmus elsősorban a gyermek testiségére hat. Ebben a folyamatban erők szabadulnak föl; olyan erők, amelyeket tanulásra lehet használni. Megjelenésük meglátszik a gyerek alakján, (a kisgyerek megnyúlik, és eltűnik róla az óvodásokra még jellemző „babapoci”), a fogváltáson, a gyerek viselkedésének megváltozásán (képes lesz megtervezni a játékait, például egy várépítést, ami több napig is eltarthat) – és nemsokára kezdetét veszi a második hétéves periódus.
A héttől tizennégy éves korig terjedő időszakban lassan visszaszorul az utánzás; helyét a tekintély veszi át. Az első – és kicsit még a második – iskolaévbe még belefénylik az óvodáskornak a teremtett világhoz és a felnőttekhez való, szeretetteli viszonya; de azután jön a harmadik osztály, a kilenc éves életkor. A gyerek „kiesik a Paradicsomból”, már nem érzi magát összekötve a szellemi világgal. Most a felnőtt iránt érzett tisztelet az az erő, ami tovább tudja segíteni a fejlődésében. Csakhogy ez a tekintély nem jelenik meg magától. Ezt a felnőttnek kell kivívnia saját belső tartásával, a gyerek minél jobb megismerésére való törekvésével, állandó figyelmével. Továbbra is rendkívül fontos a gyermek életében a ritmus szerepe. A megszokott ritmus segít a gyereknek például abban, hogy szép fokozatosan „belenőjön az időbe”. Időben fölkelni: ez azt jelenti, hogy van idő leülni a terített asztalhoz reggelizni. Az iskolába megérkezni: ez azt jelenti, hogy ha gyalog megyünk, akkor – amíg lehet –, fogjuk egymás kezét és beszélgetünk; ha autóval megyünk, akkor abban nem szól a rádió, vagy a CD, vagy bármi. Még Mozart sem. A gyerek ugyanis most már egyre tudatosabban tanulja a felnőtt életet, azaz most tanul figyelni is. De hogyan figyelünk egymásra, ha közben mindig szól valami? Vagy: hogyan figyelünk Mozartra, ha közben túlkiabáljuk? Nem is beszélve egyéb hanghatásokról. Arra is gondolnunk kell: ha bármely rádiót, vagy most divatos zenét hallgat a gyerek már reggel – hogyan fogja utána az osztályban elmondani a fohászt?
A Waldorf-iskola módszertana lehetővé teszi a tanár számára, hogy a tanítás egész menetét is jó ritmus hassa át. A túl korai intellektuális nevelés kifejezetten káros még az iskolás korban is. Igaz, hogy az emberből felszabadultak olyan erők, amelyek tanulásra használhatók, de nem mindegy, hogy hogyan. A felszabaduló erőknek a jó ritmusban, sok ismétlődéssel történő tanítás felel meg. A mindennapos főoktatás, azon belül az életkorilag változó hosszúságú ritmikus rész, a hagyományos értelemben vett tanítás és a mese-illetve történetmondás segíti az akaratlagos és az önkéntelen figyelem váltakozását épp úgy, mint a különféle, hol a végtagok, hol a fej aktivitását megkívánó tevékenységekét. Nagyjából ez képezi a ritmusos tevékenységek kereteit. Mindaz, amit a gyermek ebben a második hétéves szakaszban tesz, – és amit körülötte tesznek – elsősorban a lelkére hat, hiszen ez a hét év a lelki erők, az érzések érésének ideje. Fontos ezért, hogy mindaz, ami az iskolában történik, művészi módon történjen. Aminek lelki, érzésbeli alapja van, abból könnyen lesz később kristálytiszta ismeret; de ha ez az alap hiányzik, az intellektus üres marad – és nagyon sok „megtanult” ismeret egy-kettőre feledésbe merül. A második hétéves szakasz vége felé, a 12. életév körül kezdődik az intellektus megjelenésének időszaka. Ezt tükrözik a főoktatásba újonnan belépő tantárgyak is: fizika, ásványtan, geometria – és persze az eddigi tantárgyak tanítási tartalmai.
A harmadik hétéves szakasz 14-21 éves korig tart. A test és a lélek után a szellemi fejlődés, a gondolkodás fejlődése lép előtérbe. Mivel a Waldorf-középiskola 4+1 éves (a +1 év az érettségi vizsgára való felkészülés ideje), ennek a szakasznak a nagyobbik részét is a Waldorf-iskolában töltik a fiatalok. A második hétéves szakasz tekintélytisztelete azonban ebben az életkorban szükségszerűen átalakul. Amit most tisztelni tud a diák, az a tanár szaktudása. Ha a második hét évben a tanárnak elsősorban művésznek kell lennie, akkor a harmadik szakaszban tudósnak. Ezért fontos, hogy az első nyolc iskolaév osztálytanítói rendszere után most átvegye ezt a szerepet a szaktanári rendszer. A tizenkettedik év végén a fiatalok egy nagyobb lélegzetű, tudományos, vagy gyakorlati és művészi elemet egyaránt tartalmazó összefoglaló munkával zárják a tanulmányaikat – de persze a következő évben ott van még az érettségi vizsga.
Az iskolai évek lezárultával azonban nem zárulnak le az ember hétéves életszakaszai.
21 - 28. évig tart, amíg a fiatalok továbbtanulnak, pályát kezdenek, társat választanak maguknak.
28 - 35. éves korig az ember fölépíti a saját egzisztenciáját: család, lakás, munkahely. És persze erre az időre esik az emberi élet „tengely-ideje”, a 33. életév, „az emberélet útjának fele”.
35 - 42. éves korig nehéz időszak szokott következni; már van az embernek családja, munkája, valamilyen lakása – mi lesz ezután? Ezt kell fenntartani? Már nem következik semmi új? Ezeket a kérdéseket a média és a reklámipar igen hamar érzékelte, és változatos, bár nem túl pénztárcakímélő megoldásokat kínál rá. Igaz, hogy ezek ál-megoldások, de mire az ember rájön… Természetesen van segítség az ál-megoldásokkal szemben: az ember ebben az életkorban már képes rátekinteni eddigi életútjára, sorsára, és ezáltal meg tudja fogalmazni magának az eddigi életút-építésen túlmutató életfeladatát.
A most következő életszakaszok szinte tükörképei a már lezajlott szakaszoknak – természetesen átalakult képek, hiszen átalakulnak az emberi erők is.
42 - 49. éves korig a lelki élet már bizonyos egyensúlyba jut, és az ember lehetőséget kap arra, hogy kiegyensúlyozottan tudjon tevékenykedni a szociális életben. Sok mindent megtehet ekkor, ami a harmadik hétéves életszakaszban ideaként fölmerült benne, de még nem állt módjában, hogy meg is valósítsa. (a harmadik hétéves szakasz erőinek átalakulása)
49 - 56. éves koráig az ember életerői mintegy átteszik működési területüket az emberi testi-fizikai reprodukcióról a szellemi alkotóképesség felé. Újfajta életmód, életstílus, mondhatnánk, hogy az élet művészi kialakulása jelenhet meg ebben az időszakban. (a második hétéves szakasz erőinek átalakulása)
56 - 63. éves korig egyre erőteljesebben fordulhatunk a szellemi élet felé. Az életerő ebben az időszakban már csökkenő tendenciát mutat; a szellemi erő viszont egyre növekedhet az emberben.
Az ezután következő éveket „kegyelmi éveknek” is szokták hívni. Hetven évnyi élettapasztalat és szellemi munka birtokában az ember sok földi kötelezettségtől, egzisztenciális problémától megszabadultan, befelé fordultan, de mégis a többiek javára képes tevékenykedni.

Mindezek természetesen csak lehetőségek. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy ez az életút világos,vagy fényes oldala, és emellett mindig ott áll a sötét, a kísértő oldal. Az emberből egész élete során szabadulnak föl erők; magán az emberen múlik az, hogy ezeket az erőket hogyan használja föl. Azt azonban fontos tudni, hogy a föl nem használt erő nem csökevényesedik el, hanem az ember ellen fordul.

Betakarítás ünnep

Ezt is neked köszönhetjük Ráduly Éva!

Életem első emlékei közé tartozik egy nyári nap, amikor az óvoda udvarán egy farakáson ülök s a körülöttem lévő nagyobb gyerekek azt tervezik, hogy ha ősztől elmennek iskolába, majd kézen fogva elkísérnek engem az oviba. Felemelő érzés volt: ragyogó gyerekarcok az ünnepvárás varázslatában.
ÜNNEP - az első nap az iskolában. Később születés-, névnap és Karácsony a családban. Édesanyám mindig igazi ünneppé tudta varázsolni a jeles napokat. Jó volt minden évben várni, készülni - biztonságérzetet adott az amúgy gyerekként megélt nagy bizonytalanságban.
Aztán anya lettem és nagy gonddal alakítottam, formáltam életünk ritmikusan visszatérő ünnepeit szívem-lelkem szeretetével megtöltve. Mikor Waldorf óvónőségemre készültem, izgalommal és örömmel vártam, hogy immár nemcsak Karácsony és születésnap - de az Évkör ünnepei által - mintegy a természettel együtt ki- és belélegezve - egy kerek egésszé válhat a világ. Ugyancsak gyerekkori élményből merítkezve, az óvodai Évkörünk a szilvalekvár főzéssel, - Betakarítás Ünnepével - kezdődik. Emlékszem, kislányként, nagyszüleimnél az előkészületekre: szeptember elején érett a "hargasmagú" szilva a kertben. Napokig szedte, gyűjtötte nagypapám, majd kalákában folytatták a szilvaszedést - a főzést megelőző este - nagymamám, a testvére, a lánya, a dédnagymamám - és persze én. Bár én jobbára egy kisszéken ülve inkább csak hallgattam a felnőttek beszélgetését: politikáról, életről, a faluban történt érdekességekről vagy csendes éneklésüket, mint segítkeztem. Kimagozták a szilvát, előkészítették a rézüstöt. Reggel korán az udvaron tüzet gyújtott nagypapám (papó, így hívtuk mi, unokák), rákerült az üst, bele a szilva és egész nap rotyogott az üstben, folyamatos kevergetés mellett (ezért kellett a kaláka: egy percre sem szabadott magára hagyni). Érdekes volt a kavarófa, a hosszú nyéllel, a nyelve, ahogy egyenletesen mozog előre-hátra - de én a nap végét vártam, amikor ki lehetett nyalni az üstöt! Emlékeztek, kedves - egykor volt – óvodásaim, a szilvalekvár főzésre? A végén már fülig lekvárosan, de még az utolsó cseppet is kinyalva bizonygattuk egymásnak, hogy milyen finom! Hát, abból a gyerekkori élményből szerettem volna valamit átadni nektek! Átélni, megélni a termés, a betakarítás csodáját.
S, ha már a Föld belégzési időszakában vagyunk, haladunk a természettel és a keresztény ünnepekkel az év legsötétebb pontja felé: találkozunk Szent Mihállyal (szept. 29) és közösen készülünk a Mihály Ünnepre - Bátorságpróbára. Kukoricát szemezünk, diót törünk, búzát tisztítunk és zsákba gyűjtjük, hogy eltegyük tavaszra, amikor eljön a vetés ideje és cseréptálba ültessük. Papírsárkányt készítünk, hogy ez ünnepen átélhessük a röptetés örömét, apró fehér köveket gyűjtünk - így segítve Mihálynak legyőzni a Sárkányt. Az Ünnep napján pedig a lázas készülődés és izgalom boldog szikrái csillognak szemünkben, s ha sikerrel megküzdünk az Elemekkel, a Bátorság-próbát kiállva, kard, korona és palást által lovaggá válunk. (Meghatározó élmény lehet gyerekként megélni az ősi igazságot: ha vállalom az utat és végigmegyek rajta, legyőzve sötétséget, félelmet, kijutok a Fényre.) Már lovagok vagyunk, akik Mártonként a fél köpönyegünket adjuk a koldusnak. És kis lámpásunkban őrizzük a fényt és meleget, ami még a nyári ragyogásból megmaradt, hogy nehogy kialudjon s nehogy megfagyjon a lelkünk a téli sötétségben! Szívünk minden szeretetét belesütjük Márton Ünnepen a cipókba, amit megosztunk a vendégekkel, akik elkísérnek minket az erdei patakhoz lámpásaink világánál. Milyen jó reménykedni, hogy meghallgatásra talál kis mécsesünkkel elküldött kívánságunk a világmindenségben! Ekkor éljük át a sötétséget és hideget, az egymásrautaltság és az egymás megsegítésének örömét.
Őrizzük a fényt, mely már alig-alig dereng és szinte kialszik a természet rideg halálával együtt, amikor eljön Szent Miklós és vele a várakozás ideje. Azt mondja: találkozott Máriával, az Égi gyermek anyjával - talált szeretetet is az emberek szívében -, hát lesz hová megszületnie Karácsonykor a kis-Jézusnak.
S mi várunk, egyre tisztítva szívünket reggeli énekléssel, karácsonyi játékkal, mézeskalács-sütéssel, gyertyakészítéssel, hogy az Ünnepen - az Adventi kertben - legyen mit meggyújtanunk és az Angyalok kíséretével, számunkra küldött üzenetével, végigjárhassuk az utat.
Ha Mihálykor lovaggá avatásunk volt a tét a Bátorságpróba végén, most a Fény születését élhetjük át, a Szeretetét, mely mindent és mindenkit betölt ezen az Ünnepen és ha csak egy pillanatra is, de mindannyian azt érezhetjük, hogy jobbak lettünk általa. Békés nyugalommal, kezünkben égő - immár megáldott - gyertyával indulunk haza, hogy Karácsony estéjén a család meghitt melegében is átéljük a Csodát.
Karácsony (a téli napforduló) után, amikor megszületik a Fény, a Föld megkezdi a kilégzést: a nappalok lassan kezdenek hosszabbodni. Vízkeresztkor (jan. 6) visszajövünk a téli szünetről és várnak minket a Háromkirályok, akik elvezetnek a Krisztus-minőség megszületéséhez. Átélhetjük a Királyság és Szolgaság élményét a Háromkirályok játék által.
Ennyi magasztos, a közösség által, az Égiek jelenlétével de bensőnkben megélt élmény után eljön a Farsang ideje. Visszatérés a fizikai életbe: az emberi munka, öröm, szórakozás, evés-ivás, vidámság forgatagába. Az Ünnepen ott van az egész család, együtt szórakozunk és „mindent szabad!” Időközben elolvad a hó és a föld kopár, jeges kérge alól kibújik az első hóvirág, az új életet harangozva. Egyre gyakrabban állunk meg kirándulásaink alkalmával és rácsodálkozunk az ébredő természetre: hát, mégsem halt meg a világ?! Pedig milyen kihalt volt minden, amikor a lámpással világítottuk a sötét erdei ösvényt.
Készülődünk a Húsvétra. Visszahozzuk a Mihály Ünnepen hazavitt és mostanig őrzött búzászsákot, cserépbe ültetjük a búzát. Kifújt tojásokat gyűjtünk s az ünnep előtt színesre festjük. A veteményes kertet felássuk, a nagyobb földdarabokat szétmorzsoljuk és elültetjük a zöldégmagvakat. Jól betakarjuk földdel és gondosan ápoljuk, hogy Húsvétra zöldelljen. E folyamatban átéljük a halált és újjászületést. Az Ünnepen pedig a keresés izgalmát s a felfedezés örömét. Majd bent az asztalnál a szellemet, lelket, testet gazdagító közös kalácsevést.
Újjászülettünk, megmosakodtunk az éltető forrás vizében és közben szinte a szemünk láttára borul virágba és zöldbe az egész természet. Énekelnek a madarak, a „kövér kis hernyóból” gyönyörű pillangó lesz s a Mennybemeneteli kiránduláson ő vezet minket felfedezni tündérek, manók, sárkányok s mindenféle titokzatos lények birodalmát.
Pünkösdkor újra együtt az egész család! Hajókirándulás (legtöbbször szélben és esőben), de annál nagyobb kitartással keressük, kikötés után, a közös étkezéshez való helyet. Már kint vagyunk a szabadban és kitárt karjainkkal az ég felé, táncolunk.
Itt is van a Nyárünnep: János-nap! Milyen hamar eltelt az év! Játékok a szabadban, süti, gyümölcs, labda, színes szalagok és tűzrakás. Bográcsban fő az ebéd. Most búcsúzunk el a nagyoktól, akik nagy szorgalommal, kitartással és ügyességgel szőtték, fonták, építették házukat, hogy hazavihessék „iskolaérettségük bizonyítványát.” Az ő számukra a következő ünnep az iskolakezdés.
Majd elfelejtem! Van még egy nagy Közös Ünnep, a nyár közepén (az érés időszakában): egy hetes szigetközi sátor-tábor. Itt a gyerekek, azonkívül, hogy együtt élünk a természettel, a természetben, átélhetik a felnőttek tolerancia, egymás elfogadása, önfegyelem, megértés, a másik iránti tisztelet, közösség építő hatásának lehetőségét.
Számunkra, akik az óvodában maradunk, és az újaknak, akik jönnek az ovi-kezdés előtt még fontos dolgunk van: a Nagytakarítás. A szilvalekvár főzés előtti szombaton összejövünk - kicsik-nagyok - ki meszelő hengerrel, ki portörlővel, ki felmosóval, kaszával, fúróval kezében, és szinte észrevehetetlenül újjávarázsolódik a nyári elhagyatottságából ébredő óvoda. Jó a közös munka: ének, evés-ivás, pihenés és persze komoly munka. Nincs is jobb érzés a jól végzett munka öröménél! Milyen kevés gyereknek adatik meg ma hasonló élmény! Aztán elhalkul a zsibongás: tisztán, az új év kezdését várva pihen az óvoda. Már csak a baba-ház és az Évszakasztal várja, hogy megtelhessen élettel. Ez a feladat az óvó-nénire és az angyalokra vár. Benépesül a baba-szoba, az Évszakasztalra rákerülnek a nyár-végi színek, virágok, gyertya és még pár apróság, amivel az angyalok kedveskednek nekünk. Most már minden a helyén van. Tisztaság, szeretet, nyugalom és béke várja a gyerekeket,akik az Ünnep utáni hétfőn lépnek be először az újjászületett óvodai otthonukba, sok-sok várakozással és nyitottsággal az elkövetkező év csodáira. Így várjuk a szombati Betakarítás Ünnepet, ami az előző héten szépen lekaszált és rendbetett kertben történik.
Számunkra, akik az óvodában maradunk, a hosszú nyár után, a Betakarítás-ünnep: a szilvalekvár főzés következik. Ez mindig a kezdés előtti szombaton van. Jó alkalom arra, hogy a hosszú távollét után a régiek még egy nagy közös együttlétben találjanak újra egymásra, az újak pedig ismerkedjenek: szülők, gyerekek egyaránt. Előző napokban szerezzük be a szilvát - jó esetben leszedjük egy kertből - és szombat reggel mossuk, magozzuk, ledaráljuk. Az apukák tüzet raknak; két tűzre van szükség, mert az egyik üstben fő a lekvár, a másikon, bográcsban az ebéd. Kint az udvaron játszanak, ismerkednek a gyerekek, s akinek kedve van, segít a magozásban, darálásban. S közben, mint én akkor, régen, hallgatják a felnőtteket, amint beszélgetnek: politikáról, életről, a környéken történt érdekességekről vagy énekelnek szép régi és új dalokat. Készül az ebéd is, hiszen a munka, a játék s a jó szabad levegő megteszi hatását. Az üstben fő a szilva. Milyen érdekes, ahogy nehéz szilvavárából szilva lovag nagyokat puffogtat kavaró katonáira és a száját tátó gyerekseregre! Mire elkészül az ebéd és mindenki jóllakottan felszusszan, a lekvár is kész. Az utolsó „kavaró katona” is elhagyhatja őrhelyét. Üvegbe kerül a lekvár és jöhet a vidám móka, kacagás, nyalakodás: fülig lekvárosan. Megszámoljuk az üvegeket és jó érzéssel nyugtázzuk, hogy egész évben lesz kenyérre való finomság a kamránkban.
Közös bográcsozással kezdjük az évet kint a kertben: játék, móka, kacagás s a találkozás örömével - és közös bográcsozással fejezzük be az elválás pillanatnyi szomorúságával. E kettő között éljük át az Ünnepeket, amelyek ritmikus ismétlődése biztonságot adó, ölelő karjával vesz körül bennünket. Milyen nagyszerű érzés átélni és ezáltal megtapasztalni, hogy a Hold után felkel a Nap, a tél után jön a tavasz, és a nyár után az ősz. Hogy minden évben eljön a vetés, az érés, s azután a betakarítás (számvetés) ideje. Az, hogy minden évben eljön a Karácsony, de az én születésnapom is - hogy mindig van mit várni, van minek örülni, és biztos támaszra lelhetünk a négy alappillér: Szent János - nyári napforduló; Karácsony - téli napforduló; Szent Mihály - őszi nap-éj-egyenlőség;
Húsvét - tavaszi nap-éj-egyenlőség által. Milyen szép, kerek a világ, és benne az ember, a kereszt (a négy alappillér)! De az, hogy mit tudunk ebből megélni, csak rajtunk áll.
Persze, az Ünnepekhez - akár a családban, akár az óvodában - tartoznak fizikai kiegészítők (díszletek), amivel látványosabbá tehetjük a napot de, hogy mit közvetítünk a gyerekek számára, mit élünk át mi, az attól függ, hogy mekkora alázattal, tisztelettel és szeretettel fordulunk a szimbólumok, az ünnepi kellékek felé és milyen tartalommal töltjük meg. Egy éven belül - az Évkör Ünnepei által végigélhetjük Életutunkat. Ha ebben az évben - Mihálytól Jánosig - figyelünk arra, hogy egy-egy ünnepet hogyan élünk meg, sok érdekes információra és tapasztalatra tehetünk szert.

Mihály időszak

Köszönet az írásért Ráduly Évának!!

A Föld belégzése – ami Szent Jánoskor kezdődött - fordulóponthoz érkezett s az őszi nap-éj egyenlőség után kezdetét veszi az elmúlás. Véget ért az érés időszaka, megtörtént a betakarítás és az emberek számot vetnek földi, lelki, szellemi gyarapodásukkal.
Nem könnyű szembenézni halandóságunkkal és bizony komoly akaraterőre van szükségünk kiállni a megmérettetésre.
Szent Mihály az angyali seregek fejedelme, karddal és mérleggel a kezében minden évben eljön és segít nekünk e nehéz feladatban helytállni. Ó, aki legyőzte kardjával a sárkányt, bátorságot adhat nekünk, hogy félelmünket legyőzve mi is szembe tudjunk nézni saját belső és külső „sárkányainkkal „. Számot adni önmagunknak apró vagy nagyobb botlásainkról, gonoszságainkról. Halálunk pillanatában mindenképp ott vár minket a „mennyei seregek ura „ a „túlvilág” kapujában és mérlegre teszi jó és rossz cselekedeteinket --- de akkor már mostani életünk hibáin csak sajnálkozni tudunk.
Ezért kapunk minden év elmúlás-időszakában esélyt arra, hogy számot vessünk életünkről: vajon, amit a nagyböjti időszak áldozati asztalára letettünk, mivé érett mostanra? Húsvéti újjászületésünk óta „tüzes sárkányunk” hány fejével sikerült megküzdenünk? Vetettünk apró szeretet-magokat az emberek szívébe? Vajon hány fogant meg és hozott termést mostanra? Lelkünk mérlege hányszor billent át a jó cselekedetek oldalára?
Nappal – éjszaka, tavasz – ősz, születés – halál; a forgás sosem áll meg és soha nem késő erőt merítenünk Szent Mihály hatalmas alakjából a megmérettetésre.
Itt az idő! Rajta! Hiszen, ha legyőztük félelmünket, az elmúlás iránti fájdalmunkat, mindjárt ott is van az öröm, a hálaadás élménye. Csak sétáljunk ki az erdőbe: soha ilyen sok színben nem pompázott a természet, soha ilyen gazdag nem volt a mező, a rét, soha ennyi lehetőség a bátor harcra és a győzelemre!
Meséltem nektek a nagyszüleimnél átélt gyermekkori élményeimről. Nálunk Szent Mihálykor Őszi Hálaadás ünnepet tartottak. Szépen felöltözve, a falu apraja – nagyja (de inkább nagyja) elment a templomba és friss búzából őrölt lisztből sütött kenyeret és tavalyi bort adományoztak a templomnak, és úrvacsorát vettek. Az Istentisztelet után a kertben csendes beszélgetés közben számot adtak egymásnak a termésről. Kinek hol, mennyi termett? Számomra az volt a szép, hogy egy igazán aszályos, gyenge termésű évben is tudtak tiszta szívből hálát adni egyetlen kis almáért vagy véka búzáért, vagy csak egyszerűen a puszta létért.
Ma valahogy ezt a fajta hálát elfelejtettük. Sosem elég és mindig több kell – és elhitetjük magunkkal, hogy szükségünk van a többre. Rohanunk egy álom-világ után, de sosem érjük el, mert csak álom-világ, s a sárkány, akit le kellene győznünk, csak egyre nő, hisz nem is tudjuk, hogy ő a sárkány.
Álljunk meg egy pillanatra! – ezt üzeni számunkra Mihály – és kérdezzük meg magunktól: mi az igazán fontos életünkben? Keressük meg azt, amiért hálásak lehetünk!

„ Mikor a Szent Mihály megsuhintja kardját
Elé kell állani vagy jóra vagy rosszra.
Mikor a Szent Mihály megküzd a sárkánnyal
Erőt meríthetünk a bátorságából.
Mikor a Szent Mihály a mérlegét tartja
Meg kell mérettetni vagy jóra vagy rosszra.”

Énekeljük a gyerekekkel a Mihály-időszak első napján ( szept. 29 ) és ezután még három hétig minden reggel. Nagyot változott a csoportszoba az első hetek nyár-végi hangulata után.
Piros színben pompázik az évszak-asztal, rajta mérleg, búzakalász, kis kosárkákban gabonák, magvak, gyümölcsök. Papírsárkányt mozgatnak láthatatlan angyalok és piros plüss-ágyán, ott fekszik a kard is – szinte látni aranyfényű ragyogását. Fontos küldetése van: általa válnak lovaggá a bátorságpróbát kiállt vitézek.
Egy nagy-nagy kosárban csöves kukorica várja, hogy lebontsuk róla a szemeket. Komoly munka ez, és minden nap szorgalmasan dolgozunk, bontjuk, rostáljuk, szárítjuk, majd lisztté daráljuk, hogy egész évben legyen miből túrós-puliszkát főzni péntekenként.
Búzát is szemezünk, és kis zsákokba rakjuk. Ezek a zsákocskák egy kosárban várják, hogy az ünnepen ki-ki a sajátját haza vigye, és jó helyen őrizze tavaszig, az ültetés idejéig.
Ebben az időben készülnek a papír-sárkányok is, nagy gonddal és örömmel ott sorakoznak az évszak-asztal mellett arra várva, hogy az ünnepen bátor gyerekkezek röptessék az égig. (Weöres Sándortól tanultuk, és most átélhetjük teljes lényünkkel: „…alattam a föld, fölöttem az ég, bennem a létra”).
És persze minden nap szorgalmasan gyűjtjük az apró, fehér köveket, hogy az asztalon lévő mérlegbe tegyük. A mérleg egyik serpenyőjében nagy sötét kő terpeszkedik, és a kis fehér kövek egyszer csak átbillentik a mérleget. Mekkora az öröm, amikor kitartó munkánk meghozza gyümölcsét és a sötét erőt legyőzi a tiszta , fehér fény. Átélhetjük, hogy minden apró kis jócselekedetünk segít legyőzni a rosszat.
Érdekes, sok éves tapasztalatom, hogy minden évben annak a gyereknek a kövétől billen át a mérleg, akinek a legnagyobb szüksége van a megerősítésre, a biztatásra, hitre.
S, ha már átbillent a mérleg nyelve, tudjuk, hogy hamarosan itt van az ünnep, a bátorság-próba ideje.
Az Ünnep reggelén nagy a sürgés-forgás. Lisztet szitálunk, tésztát gyúrunk, és izgatottan várjuk, hogy megkeljen, elkészüljön a finom, mazsolás Mihály-cipó. Ez kerül az ünnepi asztalra – miután meghallgattuk a Mihály-napi mesét, lelkünk feltöltődött – jó étvággyal elfogyasztjuk. Elköszönünk egymástól, és délután a szülőkkel együtt újra találkozunk.
Nagy az izgalom, hiszen a teremben átvette a hatalmat a négy elem . – levegő,föld, víz és tűz – ezekkel kell megküzdeni, legyőzve félelmünket. Kint várakozunk, amíg bent a szülők körbe ülnek, közös énekléssel bátorítanak.
Van, akinek segítségre van szüksége. Van, aki bátran, egyedül állja ki a próbákat; van, aki bizonytalanul; van, aki félve; van, aki örömmel és büszkén válik lovaggá, s veszi át a méltán megérdemelt kardot. De egyvalamiben egységes a csapat: a kemény, ám sikeres próba után felszabadult nevetés közepette röptetjük a papír-sárkányokat az őszi pompába öltözött udvaron.
Milyen szerencsések vagyunk, hogy nekünk megadatik átélni ezen ünnep minden jelentős mozzanatát. Lelki táplálékként magunkkal vihetjük felnőtt létünkbe s – talán – gyermekeink életében ezáltal kevesebb lesz a gonoszság, kisebb lesz a „sárkány” vagy bátrabban nézhetnek szembe az elmúlással. És újra lesz erőnk a Hálaadásra.
Úgy legyen!

Nem az a feladatunk, hogy a felnövekvő generációnak meggyőződéseket közvetítsünk. Hozzá kell segítenünk, hogy a saját ítélő erejét, a saját felfogóképességét használja. Tanuljon meg a saját szemével nézni a világban. (...) A mi vélekedéseink és meggyőződéseink csak a mi számunkra érvényesek. Az ifjúság elé tárjuk őket, hogy azt mondjuk: így látjuk mi a világot. Nézzétek meg most már ti is, milyennek mutatja magát nektek. Képességeket ébresszünk fel, és ne meggyőződéseket közvetítsünk. Ne a mi igazságainkban higgyen az ifjúság, hanem a mi személyiségünkben. Azt vegyék észre a felnövekvők, hogy mi keresők vagyunk, és őket is a keresők útjára kell vezetnünk.