Ezt is neked köszönhetjük Ráduly Éva!
Életem első emlékei közé tartozik egy nyári nap, amikor az óvoda udvarán egy farakáson ülök s a körülöttem lévő nagyobb gyerekek azt tervezik, hogy ha ősztől elmennek iskolába, majd kézen fogva elkísérnek engem az oviba. Felemelő érzés volt: ragyogó gyerekarcok az ünnepvárás varázslatában.
ÜNNEP - az első nap az iskolában. Később születés-, névnap és Karácsony a családban. Édesanyám mindig igazi ünneppé tudta varázsolni a jeles napokat. Jó volt minden évben várni, készülni - biztonságérzetet adott az amúgy gyerekként megélt nagy bizonytalanságban.
Aztán anya lettem és nagy gonddal alakítottam, formáltam életünk ritmikusan visszatérő ünnepeit szívem-lelkem szeretetével megtöltve. Mikor Waldorf óvónőségemre készültem, izgalommal és örömmel vártam, hogy immár nemcsak Karácsony és születésnap - de az Évkör ünnepei által - mintegy a természettel együtt ki- és belélegezve - egy kerek egésszé válhat a világ. Ugyancsak gyerekkori élményből merítkezve, az óvodai Évkörünk a szilvalekvár főzéssel, - Betakarítás Ünnepével - kezdődik. Emlékszem, kislányként, nagyszüleimnél az előkészületekre: szeptember elején érett a "hargasmagú" szilva a kertben. Napokig szedte, gyűjtötte nagypapám, majd kalákában folytatták a szilvaszedést - a főzést megelőző este - nagymamám, a testvére, a lánya, a dédnagymamám - és persze én. Bár én jobbára egy kisszéken ülve inkább csak hallgattam a felnőttek beszélgetését: politikáról, életről, a faluban történt érdekességekről vagy csendes éneklésüket, mint segítkeztem. Kimagozták a szilvát, előkészítették a rézüstöt. Reggel korán az udvaron tüzet gyújtott nagypapám (papó, így hívtuk mi, unokák), rákerült az üst, bele a szilva és egész nap rotyogott az üstben, folyamatos kevergetés mellett (ezért kellett a kaláka: egy percre sem szabadott magára hagyni). Érdekes volt a kavarófa, a hosszú nyéllel, a nyelve, ahogy egyenletesen mozog előre-hátra - de én a nap végét vártam, amikor ki lehetett nyalni az üstöt! Emlékeztek, kedves - egykor volt – óvodásaim, a szilvalekvár főzésre? A végén már fülig lekvárosan, de még az utolsó cseppet is kinyalva bizonygattuk egymásnak, hogy milyen finom! Hát, abból a gyerekkori élményből szerettem volna valamit átadni nektek! Átélni, megélni a termés, a betakarítás csodáját.
S, ha már a Föld belégzési időszakában vagyunk, haladunk a természettel és a keresztény ünnepekkel az év legsötétebb pontja felé: találkozunk Szent Mihállyal (szept. 29) és közösen készülünk a Mihály Ünnepre - Bátorságpróbára. Kukoricát szemezünk, diót törünk, búzát tisztítunk és zsákba gyűjtjük, hogy eltegyük tavaszra, amikor eljön a vetés ideje és cseréptálba ültessük. Papírsárkányt készítünk, hogy ez ünnepen átélhessük a röptetés örömét, apró fehér köveket gyűjtünk - így segítve Mihálynak legyőzni a Sárkányt. Az Ünnep napján pedig a lázas készülődés és izgalom boldog szikrái csillognak szemünkben, s ha sikerrel megküzdünk az Elemekkel, a Bátorság-próbát kiállva, kard, korona és palást által lovaggá válunk. (Meghatározó élmény lehet gyerekként megélni az ősi igazságot: ha vállalom az utat és végigmegyek rajta, legyőzve sötétséget, félelmet, kijutok a Fényre.) Már lovagok vagyunk, akik Mártonként a fél köpönyegünket adjuk a koldusnak. És kis lámpásunkban őrizzük a fényt és meleget, ami még a nyári ragyogásból megmaradt, hogy nehogy kialudjon s nehogy megfagyjon a lelkünk a téli sötétségben! Szívünk minden szeretetét belesütjük Márton Ünnepen a cipókba, amit megosztunk a vendégekkel, akik elkísérnek minket az erdei patakhoz lámpásaink világánál. Milyen jó reménykedni, hogy meghallgatásra talál kis mécsesünkkel elküldött kívánságunk a világmindenségben! Ekkor éljük át a sötétséget és hideget, az egymásrautaltság és az egymás megsegítésének örömét.
Őrizzük a fényt, mely már alig-alig dereng és szinte kialszik a természet rideg halálával együtt, amikor eljön Szent Miklós és vele a várakozás ideje. Azt mondja: találkozott Máriával, az Égi gyermek anyjával - talált szeretetet is az emberek szívében -, hát lesz hová megszületnie Karácsonykor a kis-Jézusnak.
S mi várunk, egyre tisztítva szívünket reggeli énekléssel, karácsonyi játékkal, mézeskalács-sütéssel, gyertyakészítéssel, hogy az Ünnepen - az Adventi kertben - legyen mit meggyújtanunk és az Angyalok kíséretével, számunkra küldött üzenetével, végigjárhassuk az utat.
Ha Mihálykor lovaggá avatásunk volt a tét a Bátorságpróba végén, most a Fény születését élhetjük át, a Szeretetét, mely mindent és mindenkit betölt ezen az Ünnepen és ha csak egy pillanatra is, de mindannyian azt érezhetjük, hogy jobbak lettünk általa. Békés nyugalommal, kezünkben égő - immár megáldott - gyertyával indulunk haza, hogy Karácsony estéjén a család meghitt melegében is átéljük a Csodát.
Karácsony (a téli napforduló) után, amikor megszületik a Fény, a Föld megkezdi a kilégzést: a nappalok lassan kezdenek hosszabbodni. Vízkeresztkor (jan. 6) visszajövünk a téli szünetről és várnak minket a Háromkirályok, akik elvezetnek a Krisztus-minőség megszületéséhez. Átélhetjük a Királyság és Szolgaság élményét a Háromkirályok játék által.
Ennyi magasztos, a közösség által, az Égiek jelenlétével de bensőnkben megélt élmény után eljön a Farsang ideje. Visszatérés a fizikai életbe: az emberi munka, öröm, szórakozás, evés-ivás, vidámság forgatagába. Az Ünnepen ott van az egész család, együtt szórakozunk és „mindent szabad!” Időközben elolvad a hó és a föld kopár, jeges kérge alól kibújik az első hóvirág, az új életet harangozva. Egyre gyakrabban állunk meg kirándulásaink alkalmával és rácsodálkozunk az ébredő természetre: hát, mégsem halt meg a világ?! Pedig milyen kihalt volt minden, amikor a lámpással világítottuk a sötét erdei ösvényt.
Készülődünk a Húsvétra. Visszahozzuk a Mihály Ünnepen hazavitt és mostanig őrzött búzászsákot, cserépbe ültetjük a búzát. Kifújt tojásokat gyűjtünk s az ünnep előtt színesre festjük. A veteményes kertet felássuk, a nagyobb földdarabokat szétmorzsoljuk és elültetjük a zöldégmagvakat. Jól betakarjuk földdel és gondosan ápoljuk, hogy Húsvétra zöldelljen. E folyamatban átéljük a halált és újjászületést. Az Ünnepen pedig a keresés izgalmát s a felfedezés örömét. Majd bent az asztalnál a szellemet, lelket, testet gazdagító közös kalácsevést.
Újjászülettünk, megmosakodtunk az éltető forrás vizében és közben szinte a szemünk láttára borul virágba és zöldbe az egész természet. Énekelnek a madarak, a „kövér kis hernyóból” gyönyörű pillangó lesz s a Mennybemeneteli kiránduláson ő vezet minket felfedezni tündérek, manók, sárkányok s mindenféle titokzatos lények birodalmát.
Pünkösdkor újra együtt az egész család! Hajókirándulás (legtöbbször szélben és esőben), de annál nagyobb kitartással keressük, kikötés után, a közös étkezéshez való helyet. Már kint vagyunk a szabadban és kitárt karjainkkal az ég felé, táncolunk.
Itt is van a Nyárünnep: János-nap! Milyen hamar eltelt az év! Játékok a szabadban, süti, gyümölcs, labda, színes szalagok és tűzrakás. Bográcsban fő az ebéd. Most búcsúzunk el a nagyoktól, akik nagy szorgalommal, kitartással és ügyességgel szőtték, fonták, építették házukat, hogy hazavihessék „iskolaérettségük bizonyítványát.” Az ő számukra a következő ünnep az iskolakezdés.
Majd elfelejtem! Van még egy nagy Közös Ünnep, a nyár közepén (az érés időszakában): egy hetes szigetközi sátor-tábor. Itt a gyerekek, azonkívül, hogy együtt élünk a természettel, a természetben, átélhetik a felnőttek tolerancia, egymás elfogadása, önfegyelem, megértés, a másik iránti tisztelet, közösség építő hatásának lehetőségét.
Számunkra, akik az óvodában maradunk, és az újaknak, akik jönnek az ovi-kezdés előtt még fontos dolgunk van: a Nagytakarítás. A szilvalekvár főzés előtti szombaton összejövünk - kicsik-nagyok - ki meszelő hengerrel, ki portörlővel, ki felmosóval, kaszával, fúróval kezében, és szinte észrevehetetlenül újjávarázsolódik a nyári elhagyatottságából ébredő óvoda. Jó a közös munka: ének, evés-ivás, pihenés és persze komoly munka. Nincs is jobb érzés a jól végzett munka öröménél! Milyen kevés gyereknek adatik meg ma hasonló élmény! Aztán elhalkul a zsibongás: tisztán, az új év kezdését várva pihen az óvoda. Már csak a baba-ház és az Évszakasztal várja, hogy megtelhessen élettel. Ez a feladat az óvó-nénire és az angyalokra vár. Benépesül a baba-szoba, az Évszakasztalra rákerülnek a nyár-végi színek, virágok, gyertya és még pár apróság, amivel az angyalok kedveskednek nekünk. Most már minden a helyén van. Tisztaság, szeretet, nyugalom és béke várja a gyerekeket,akik az Ünnep utáni hétfőn lépnek be először az újjászületett óvodai otthonukba, sok-sok várakozással és nyitottsággal az elkövetkező év csodáira. Így várjuk a szombati Betakarítás Ünnepet, ami az előző héten szépen lekaszált és rendbetett kertben történik.
Számunkra, akik az óvodában maradunk, a hosszú nyár után, a Betakarítás-ünnep: a szilvalekvár főzés következik. Ez mindig a kezdés előtti szombaton van. Jó alkalom arra, hogy a hosszú távollét után a régiek még egy nagy közös együttlétben találjanak újra egymásra, az újak pedig ismerkedjenek: szülők, gyerekek egyaránt. Előző napokban szerezzük be a szilvát - jó esetben leszedjük egy kertből - és szombat reggel mossuk, magozzuk, ledaráljuk. Az apukák tüzet raknak; két tűzre van szükség, mert az egyik üstben fő a lekvár, a másikon, bográcsban az ebéd. Kint az udvaron játszanak, ismerkednek a gyerekek, s akinek kedve van, segít a magozásban, darálásban. S közben, mint én akkor, régen, hallgatják a felnőtteket, amint beszélgetnek: politikáról, életről, a környéken történt érdekességekről vagy énekelnek szép régi és új dalokat. Készül az ebéd is, hiszen a munka, a játék s a jó szabad levegő megteszi hatását. Az üstben fő a szilva. Milyen érdekes, ahogy nehéz szilvavárából szilva lovag nagyokat puffogtat kavaró katonáira és a száját tátó gyerekseregre! Mire elkészül az ebéd és mindenki jóllakottan felszusszan, a lekvár is kész. Az utolsó „kavaró katona” is elhagyhatja őrhelyét. Üvegbe kerül a lekvár és jöhet a vidám móka, kacagás, nyalakodás: fülig lekvárosan. Megszámoljuk az üvegeket és jó érzéssel nyugtázzuk, hogy egész évben lesz kenyérre való finomság a kamránkban.
Közös bográcsozással kezdjük az évet kint a kertben: játék, móka, kacagás s a találkozás örömével - és közös bográcsozással fejezzük be az elválás pillanatnyi szomorúságával. E kettő között éljük át az Ünnepeket, amelyek ritmikus ismétlődése biztonságot adó, ölelő karjával vesz körül bennünket. Milyen nagyszerű érzés átélni és ezáltal megtapasztalni, hogy a Hold után felkel a Nap, a tél után jön a tavasz, és a nyár után az ősz. Hogy minden évben eljön a vetés, az érés, s azután a betakarítás (számvetés) ideje. Az, hogy minden évben eljön a Karácsony, de az én születésnapom is - hogy mindig van mit várni, van minek örülni, és biztos támaszra lelhetünk a négy alappillér: Szent János - nyári napforduló; Karácsony - téli napforduló; Szent Mihály - őszi nap-éj-egyenlőség;
Húsvét - tavaszi nap-éj-egyenlőség által. Milyen szép, kerek a világ, és benne az ember, a kereszt (a négy alappillér)! De az, hogy mit tudunk ebből megélni, csak rajtunk áll.
Persze, az Ünnepekhez - akár a családban, akár az óvodában - tartoznak fizikai kiegészítők (díszletek), amivel látványosabbá tehetjük a napot de, hogy mit közvetítünk a gyerekek számára, mit élünk át mi, az attól függ, hogy mekkora alázattal, tisztelettel és szeretettel fordulunk a szimbólumok, az ünnepi kellékek felé és milyen tartalommal töltjük meg. Egy éven belül - az Évkör Ünnepei által végigélhetjük Életutunkat. Ha ebben az évben - Mihálytól Jánosig - figyelünk arra, hogy egy-egy ünnepet hogyan élünk meg, sok érdekes információra és tapasztalatra tehetünk szert.